Talán a legtöbb bandának tíz év alatt kétszer-háromszor ennyi lemeze is meg szokott jelenni, de azt hiszem én személy szerint nem bánom. Nem vicc az az elcsépeltnek hitt gondolat, miszerint a mennyiség valóban a minőség rovására megy. A t.A.T.u. lemezein a nívó semmilyen  csökkenését nem tapasztaltam (persze ez is, mint oly sok dolog az életben, ízlés dolga), így joggal gondolható, hogy szigorúak voltak a szerzőkhöz és önmagukhoz, nem adtak ki kezükből, illetve a torkukból akármit, csakhogy gyarapítsák a lemezeik számát. Erre egyébként példa is volt, mégpedig a 2005-ös Lyudi Invalidy c. lemez esetében, mikor a megjelenés azért csúszott, mint utóbb kiderült (Julia terhességén túl), mert nem voltak elégedettek jó pár számmal, nagyon silánynak tartották azokat. Ami a már említett szerzőket illeti, (Valery Polienko, Charles Trevor Horn, Elena Kipper, Yevgueni Kuritsin, Ivan Shapovalov, Lisa Origliasso, Jessica  Origliasso, Billy Steinberg, David A. Stewart, Martin Kierszenbaum, Anna Karaseva, Sergei Galoyan, Vadim Stepantsov, Josh D. Alexander ) érdekesség, hogy Elena Kipper, az együttes kezdeti időszakának egyik szerzője Shapovalov szeretője volt, akkori válásának állítólagos oka...

Tehát nem állíthatjuk, hogy túl termékeny lenne a csapat, beleértve az összes "le- és felmenőjét" a t.A.T.u.-nak, de  szomorúan megállapíthatom (és mindenki más is, aki nem akarja áltatni magát, ill. aki nem túl elvakult rajongó a kegyetlen valósághoz), hogy ez a legkisebb baja a két lánynak. (Pontosabban a lánynak és az asszonynak.) Ahhoz nem kell szakértőnek lenni, hogy lássuk, mint énekesek, nem emelkednek W. Houston-i magasságokba, de mozgásukkal sem hoznák rá a frászt Ginger Rogers-re, mint veszélyes konkurencia. Ráadásul (de ez persze szoros összefüggésbe lehet az előző hiányosságokkal), a sok száz koncert közül egy kezünkön meg tudnánk számolni, hány valóban élő műsort adtak a rajongóknak. Úgy néz ki, lemezjátszó nélkül egy tapodtat sem tesznek. És sajnos nem csak ez árulkodik lesújtó hozzáállásukról a közönségük felé... egyszerűen elszaladt velük a ló! (De az vesse rájuk az első követ, aki biztosan tudja, ő hogyan viselkedne, hogyan látná a világot olyan őrület után, ami őket körülvette, körülveszi. A vicces az egészben az, mint általában az ilyen esetekben, hogy pontosan azok reklamálnak, azok a szeretve imádó, istenítő rajongók, akik szétrombolják ezekben a sztárokban az egészséges énképüket. Mindenki képzelje el magában, miképp reagálna, ha embertömegek sikoltozva, sírva-ríva csúsznának utána, csakhogy megérinthesse egy pillanatra! Nincs az az ember, akit ne torzítana el valamilyen mértékben! ) De ha meg is értjük a helyzetüket, attól még a sok negatívum negatívum marad, amit persze még -szomorúan-  sorolhatnánk...

De valahogy mégis! Valamiért mégis sokak kedvencei tudtak lenni - köztük nekem is! Említettem is pár lappal előbb, hogy valami rejtélyes okból kifolyólag mégis egy egységes egésszé áll össze a produkció.  (És ne felejtsük, azért pluszban az a ZENE nagyon ott van!) Hiszen néha olyan aranyosak is tudnak lenni...

                         t.A.T.u.: dalszövegek

 

 

220 

30 Minut (30 Minutes)

30 Minutes

30 Minutes (Remix)

All About Us 

All My Love

All The Things She Said



Beliy Plaschik

Belochka

Belyj Plawik

Chelovechki

Chto Ne Hvatayet

Chto Ne Khvataet (what You're Missing)

Clowns

Clowns Can You See Me Now

Cosmos (outer Space)

Craving (i Only Want What I Can't Have)

Dangerous And Moving

Doschitai Do Sta (ru/hu)

Doschitai Do Sta (Count Up To 100)

Ein Keliner

Estrell



Fly On The Wall

Friend Or Foe

Friend or Foe (Daniel Malagoli Remix)

Gomenasai

Good Girl

How Soon Is Now

I Know

Imperfect Girl

Klouny (clowns)

Kosmos

Im Glad

Ignore me

I'm in control

Im Your Enemy (Ya Tvoi)

Let You Go

Let Me Wake Up

Little People

Loves Me Not

Lyudi Invalidy

Lyudi Invalidy (Intro)

Malchick Gey

Malchik Gay

Malchik Gay (gay Boy)

Marsianskie Glaza
 

 

 

 

My Little Horse

Nas Ne Dagoniat

Ne Ver', Ne Bojsya

Ne Ver', Ne Boisja (Don't Believe, Don't Fear)



Ne Zhalej

Ne Zhaley

Nich'ya

Not Gonna Get Us

Novaya Model

Null and Void

Obez'yanka-Nol'

Perfect Enemy

Pokazhi Mne Lyubov'

Propaghanda Melom

Prostye Dvizheniya (simple Moves)

Prostyye Dvizheniya

Robot

Robot (Eng)



Running Blind

Sacrifice

Show Me Love

Snegopady

Snowfalls

Stars

Stop



They're Not Gonna Get Us

That Girl Loves That Girl

Together We Make Two

Ty Soglasna (you Agreed)

Vremja Luny (Time of the Moon)

Vsya Moya Lyubov (all My Love)

We Shout

With You

White Robe

Why Am I (Zachem Ya)

Ya Shoshla S Uma

Ya Soshla S Uma (I've Lost My Mind)

Ya Tvoi Vrag

Ya Tvoya Ne Pervaja (I Am Not Your First)

You



You And I

Yugoslavia

Zachem Ya 

Zaschischatsya Ochkami

Zashititsya Ochkami

Zavedi

 

Free Web Hosting